Költségmegosztásos fejlesztések

Költségmegosztásos fejlesztések

Az Octopus 8 ERP Rendszer több mint 20 éves történelme során mindig kiemelt figyelmet fordítottunk a fejlesztéseink általánosítására és azok lehető legszélesebb körben történő publikálására.

Számos olyan saját fejlesztési ötlet és ügyféligény van a tarsolyunkban, amelyek finanszírozása egy-egy cég számára nem lenne rentábilis és ezért nem is kerülnének soha megvalósításra. Úgy gondoljuk azonban, hogy ezek az új fejlesztések összefogással és költségmegosztással a megvalósítási költség töredékéért elérhetővé tehetők az érdeklődők számára.

Egy-egy nagyobb és több ügyfél működését segítő megoldás költségmegosztásos fejlesztésére már van lehetőség jelentkezni. A kiírás során feltüntetjük a tervezett fejlesztés leírását, az „early bird” jelentkezés határidejét és kapcsolódó kedvezményes díját, valamint egy minimum jelentkező számot, melytől az adott fejlesztést elindítjuk. Az így elkészült funkciók, csak a határidőig jelentkezők számára lesznek kedvezményes díjon elérhetőek.

Akik később szeretnének egy-egy költségmegosztással már elkészült funkciót bevezetni, számukra a kedvezményes díj nem lesz elérhető.

Tervezett átadási határidő

Early Bird jelentkezési határidő

Early Bird kedvezményes díj

Normál fejlesztési díj

Min. ügyfélszám

Leírás

Adott cikk korlátozott mennyiségére járó kedvezmény

2022. június

2022.02.28

196 200 Ft

276 600 Ft

Nincs

Link

Raklapos betároláshoz tárhely megajánlás

2022. június

2022.02.28

174 400 Ft

239 800 Ft

7

Link

Utód cikkek kezelése

2022. szeptember

2022.06.10

260 000 Ft

450 000 Ft

5

Link

Előfoglalások kezelése

2022. szeptember

2022.06.10

1 500 000 Ft

2 500 000 Ft

5

Link

A tervezett fejlesztésekről és azok paramétereiről a vpeter@visionsoft.hu email címen kaphatnak bővebb tájékoztatást, míg a projektek részleteiről weboldalunkról tudnak hasznos információkat letölteni.