XML, E-beszerző

XML, E-beszerző

Bővebb tartalom

XML, E-beszerző

Mivel úgy gondoljuk, felelősséggel tartozunk ügyfeleink irányába akkor is, ha külső webáruházat használnak, illetve külső rendszerrel kapcsolódnának össze, moduljaink között kiemelt figyelmet szentelünk az általunk fejlesztett Webcsatolónak, illetve Elektronikus beszerző modulnak.

A Webcsatolóval a külső fejlesztésű áruházak mellett megnyílik az út a partner áruházak felé is, melyek lényege, hogy ügyfelünk saját partnereinek egy olyan webes felületet biztosít, amely az ő adatbázisán működik, de amelynek megjelenését, funkcionális működését a partner testre szabhatja.

Ezáltal ügyfelünk partnerei komoly logisztikai és informatikai háttér nélkül is valós raktárkészleten alapuló, automata kapcsolattal rendelkező áruházat üzemeltethetnek, ahol a készletet, termék adatokat ügyfeleink szolgáltatják a webcsatoló modulon keresztül. Emellett a rendelések, partner adatok szinkronban tartására is van lehetőség, teljesen automatikusan.

Mivel ügyfeleink részéről felmerült, hogy szeretnének adatokat átvenni külső rendszerekből, illetve automata szinkronban szeretnék tartani a beszállítóik árait, készlet adatait, így a fordított irányt is lefejlesztettük. Az E-beszerző modullal lehetőség van adatbázisok közötti kapcsolatot létesíteni.

Funkció szerint három esetet különböztetünk meg, hogy mire érdemes használni ezt a modult:

  1. Beszállítói adatok nyilvántartása. Beszállítóktól érkező cikk, készlet és árinformációk nyilvántartása, ezek összekapcsolása a saját cikkeinkkel, hogy ezeket az adatokat könnyen elérhessük, nyomon követhessük. A készlet és árinformációk alapján győztes beszállító meghatározása minden egyes cikknél.
  2. Automatikus árazás. Bizonyos kiválasztott cikkek (automatikus árazású) esetén beállíthatjuk, hogy a győztes beszállítónál érvényes árhoz képest automatikusan generáljunk eladási árakat (előre beállított árrések alapján).
  3. Automatikus rendelés. Bizonyos megjelölt cikkek (automatikus beszerzésű) esetén, amennyiben van vevői rendelésünk a cikkre, de nincs készletünk vagy egy manuális minimum készlet mennyiség alá esett a készlet, akkor egy X percenként futó automatizmus beszúr ezekre a cikkekre egy automatikus kimenő megrendelést a saját Octopus 8 ERP adatbázisunkba a győztes beszállítóra. Beállítható, hogy a rendszer ezt fel is adja a beszállító rendszerébe (ha erre van mód), vagy innentől kezdve a beszerzők manuálisan foglalkoznak vele.

A kapcsolat formája szerint három esetet különböztetünk meg:

  • Octopus – Octopus kapcsolat: A három eset közül a legegyszerűbben beállítható, amennyiben két Octopus 8 ERP-t használó cég rendelkezik e-beszerző, illetve webcsatoló modullal, bármikor összekapcsolódhatnak és létrejöhet az adatszinkron. Természetesen mindkét cég korlátozhatja az adatokat amiket átvesz / átad egymás felé.
  • Fájlból való adatátvétel: Külső rendszerek esetén gyakran Excel vagy XML file-ban történik meg az adatátadás, egy általunk meghatározott formában. Ha a megfelelő oszlopokkal ellátott Excel vagy XML felkerül partnerünk webszerverén egy meghatározott mappába, úgy az E-beszerző segítségével be tudjuk olvasni azt. Ez adat, készlet és ár szinkront tesz lehetővé, ebben az esetben nincs automatikus rendelésfeladás a két adatbázis között.
  • Egyedi fejlesztés: Ha egy beszállító kiemelet fontosságú partnerünknek, de esetleg nem rendelkezik kellő informatikai háttérrel, úgy egyedileg fejlesztjük le a kapcsolatot a két adatbázis között. Ebben az esetben a külső rendszer által megadott formában, az ott meghatározott struktúrákat fordítjuk át olyanra, hogy partnereink Octopus 8 ERP-jébe be tudjanak érkezni az adatok, rendelések, árak.