Keresés:

Hírek

Sikeres Octopus 8 indulások

Több hónapos előkészítő és tervező munka után, októberben újabb sikeres OCTOPUS 8 indulásokat tudhatunk magunk mögött.

Sikeresen elindultak, nyugtáztuk ismét…

Tudható, hogy mint minden szoftverház a projektjeinket mi is igyekszünk úgy ütemezni, hogy a nagyobb cégek indulása lehetőleg ne essen egy napra és így az éles induláskor megfelelő erőforrásokkal tudjuk támogatni a cégek átállását. A több hónapos projektek során azonban ez nem mindig lehetséges, így október elején egyszerre két komplex OCTOPUS 8 indulást kellett megszerveznünk és levezényelnünk.

 

A Computer Outlet Kft még 2010 év végén választotta ki cégünket, hogy a franchise hálózati központ és a Notebook Store boltok részére integrált beszerzési és értékesítési rendszert szállítsunk. Már az előzetes megbeszéléseken is látszott, hogy lesz „kihívás” a megvalósításban. Ugyan is - a franchise üzemelés jellegéből adódóan - bár a boltok önálló jogi személyek voltak, mégis egységes törzsállomány- és bizonylati rendszert kellett kialakítani, hogy a termék és információáramlás felgyorsuljon, pontosodjon. A számítástechnikában a piaci megjelenés és az értékesítés legfontosabb eszköze napjainkban a webes jelenlét. Elvárás volt tehát, hogy a franchise hálózat és a végfelhasználói értékesítés is megjelenjen az integrált webáruházban. A megrendelővel közösen, olyan a notebookokra és azok alkatrészeire épülő tudásbázist (matematikai) modellt kellett kialakítani, amely segítségével a webáruházban vásárló leglaikusabb felhasználó is szakértő módon képes keresni és válogatni a termékek között. A bevezetés a számos egyedi fejlesztés és a nagymennyiségű adatfeltöltés miatt a tervezetnél tovább tartott és végül október 3-án lett „élesben” elindítva.

 

A szegedi székhelyű StarCopy Kft szintén érdekes és értékes projekt volt számunkra. Még a nyár elején váltottak cégünkre, egy már megnyert GOP pályázat beszállítójáról. Már a bevezetés legelején számunkra is nyilvánvalóvá vált, hogy itt sem egy egyszerű telepítés-oktatás típusú munkáról lesz szó. A StarCopy Kft esetében bár egy cégről beszélhetünk, a vállalkozás számos egymástól jól elkülöníthető és el is különítendő szolgáltatást nyújt vevőinek. Így a Computer Outlet projekt szöges ellentéteként meg kellett oldanunk, hogy egyetlen rendszerben és egyetlen adatbázisban gyakorlatilag három különálló vállalkozás találja meg adatait és információt. A projekt finisében ráadásként felkértek minket, hogy az eredetileg külső beszállító által készített központi webáruház helyett, készítsük el mi a StarCopy Kft új webáruházi rendszerét. A vezetők a céldátumot itt is október elejében határozták meg, így Budapesten és Szegeden egyszerre több mint 15 telephelyen indult el az OCTOPUS 8 ERP rendszer és webáruház.

 

Írhatnánk, hogy minden zökkenőmentes volt…, de ezt nem tesszük. Valószínűleg híreinket új ügyfeleink is olvassák, így valótlanságot felesleges állítani. Az első nap mindkét indulásnál voltak környezeti (jellemzően nyomtatási) anomáliák és a jogosultsági rendszereken is kellett még finom hangolni. Viszont minden cégnél, telephelyen és boltban működöt az OCTOPUS 8 rendszer, jött az áru és ment a számla, érkeztek a webes rendelések és a hét végére mindkét (mindhárom) fél megnyugodva zárta le az átállásokat. Természetesen bármilyen alapos is az előkészítés és a tervezés, az éles indulást követő hetekben mindig merülnek fel újabb igények, módosítások, esetleg kisebb hiányosságok. Ezért az új bevezetéseket kiemelt figyelemmel kísérjük, partnereinkkel folyamatosan egyeztetünk, hogy a projekt lezáráskor végül mosolyogva mondhassuk: Sikeresen elindultak…