Elfelejtett jelszó   Regisztráció
IT üzemeltetés

Bemutatkozás

Cégünk több, mint 10 éve foglalkozik számítástechnikai eszközök, rendszerek üzemeltetésével. Ezen üzletágunk létrejöttét az ügyfelek igényei hívták életre, ugyanis nagyon sokszor előfordult, és azóta is megtörténik, hogy ügyviteli rendszerünk bevezetéséhez, működéséhez szükséges informatikai rendszert az ügyfelek és partnereik nem tudják, vagy nem megfelelő szinten képesek kialakítani, működtetni. Ügyfélkörünk és üzemeltetett rendszereink méretének bövekedésével együtt folyamatosan bővítjük szolgáltatási területünket és szakmai ismereteinket. Tíz éve vagyunk folyamatosan Microsoft Certified Partnerek, 2010-ben pedig elnyertük a Gold Certified partneri címet is. Az eltelt 10 év alatt az ágazat szolgáltatás oldali éves árbevétele több, mint tízszerese, szoftver és hardver eladások árbevétele ötszöröse lett. Tevékenységünk elsősorban vállalati IT rendszerek kialakítása, üzemeltetése és feljesztése. Fő célunk, hogy szakmai ismereteink és tapasztalataink segítségével úgy hozzuk létre és működtessük ügyfeleink IT rendszereit, mintha az a sajátunk lenne. A megrendelőinknek nyújtott alap szolgáltatások mellett ezért segítünk a megfelelő rendszer megtervezésében, a termékek kiválasztásában és beszerzésében, a finanszírozási lehetőségek feltárásában, az eszközök beüzemelésében és a folyamatos működés biztosításában.

Fő tevékenységeink

  • IT rendszerek üzemeltetése
  • IT tanácsadás
  • Rendszeri tervezés, kialakítás, fejlesztés
  • Számítógépes, telefon, illetve ipari kamerás hálózatok tervezése, kivitelezése és üzemeltetése
  • Hosting szolgáltatások (domain, webtárhely, levelezés)
  • Hot-line support
  • IT eszközök szervizelése
  • Hardver, szoftver és irodaszer kereskedelem
  • IT biztonsági megoldások tervezése, kivitelézése és üzemeltetése (vírus, spam és tűzfalvédelem, működésfolytonosság biztosítása, jogosultság és mentési rendszerek, stb.)

 

Szakmai kompetenciáink

  • Szerverek, PC-k, notebook eszközök szerelése, javítása, fejlesztése
  • Microsoft alapú szerver és kliens operációs rendszerek, alkalamazások telepítése, beállítása, üzemeltetése, fejlesztése
  • Vállalati levelezés és mobil eszkzök (Blackberry, iPhone, MS Mobile, Android és egyéb eszközök) közötti kommunikáció kialakítása
  • Motorola ipari RF rendszerek tervezése, kivitelezése és üzemeltetése
  • Panasonic, Avaya és Alcatel telefonközpontok üzemeltetése
  • Panda Security termékek magyarországi szakmai partnere

 

Szakmai partnerek



További kérdése van? Felkeltettük érdeklődését? Keressen meg minket elérhetőségeinken:  info@visionsoft.hu


« Vissza
Cím: 1149 Budapest, Pósa Lajos utca 51. Telefon: (36-1) 412-2870, Fax: (36-1) 412-2871, E-mail: info@visionsoft.hu
Referenciák  |   Octopus 8 ERP rendszer  |   Octopus 8 Modulok  |   IT üzemeltetés  |   E-kereskedelem  |   Felhasználás feltételei  |   Elérhetőség

© Vision-Software Kft. 2012. Az Octopus 8 ERP Integrált Vállalatirányítási és Ügyviteli Rendszer forgalmazója.